Egy hét alatt három fogás

Milliárdos kárt okozhattak volna a lebukott cigarettacsempészek

Egy hét alatt háromszor fogtak el illegális cigaretta- és fogyasztásidohány-kereskedőket, köztük dohánytermelőket is Hajdú-Biharban, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

2016.02.03 13:18MTI

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi bűnügyi igazgatója elmondta: olyan mennyiségben foglaltak le dohányárut egy hét alatt, hogy annak az illegális forgalomba kerülése milliárdos bevételkiesést okozott volna a központi költségvetésnek.

Hajdúszoboszló térségben, a 4-es főúton egy kamionban például 425 ezer doboz, megközelítőleg félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettára bukkantak január utolsó hetében a pénzügyőrök - ismertette az ezredes.

Hozzátette: a papírok szerint Romániából víztisztító berendezéseket szállító kamion konténerrakterét oly módon zárták le, hogy azt csak a katasztrófavédelem közreműködésével tudták felnyitni. A kamion vezetőjét a bíróság házi őrizetbe helyezte, ellene orgazdaság és magánokirat-hamisítás miatt folyik eljárás.

Egy a jövedéki termékekre specializálódott, többszörös visszaesőnek számító férfit az M3-as autópálya görbeházi térségében igazoltattak a pénzügyőrök, az autóban 14,5 ezer doboz adójegy nélküli cigarettát és több kulcscsomót találtak. Az egyik kulcs azt a debreceni garázst nyitotta, amelyben további 18 ezer doboz cigarettára és 1,2 tonna fogyasztási dohányra bukkantak. Az autóban és a garázsban talált, ötvenmillió forint értékű készletet a pénzügyi nyomozók lefoglalták - mondta Lengyel Tibor, hozzátéve, hogy az elkövető korábban már öt évet töltött börtönben jövedéki termékek illegális forgalmazása miatt.

Január utolsó hetének harmadik nagy fogása során egy kállósemjéni raktárban 15 tonna szárított dohánylevelet találtak a pénzügyőrök, a nyomozókat egy korábbi bűnügyben lefoglalt mobiltelefon vezette nyomra - tájékoztatott a bűnügyi igazgató.

A szakember szerint ez az eset is megerősítette, hogy a termelői oldal is bekapcsolódott a feketekereskedelembe, két dohánytermesztőt gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanú szerint a férfiak konkrét mennyiségű dohány termesztésére szerződtek, de a papírok szerint "aszálykárra" hivatkozva csak a megtermelt dohány negyedét adták át a feldolgozó üzemnek, a többit a feketepiacra szánták. A lefoglalt dohánylevél feketepiaci értéke 15 millió forint - közölte Lengyel Tibor.

Kiemelte: a hazai dohány 85 százalékát Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében termelik, az illegális cigarettamennyiség 90 százalékát az Észak-Alföldön foglalják le.

2014-ben 5,2 tonna, 2015-ben 5,6 tonna, az idén eddig már 15,6 tonna cigarettát, illetve fogyasztási dohányt foglaltak le, ami egyértelműen jelzi, hogy az illegális forgalmazás szervezett pénzszerző tevékenységgé vált - mondta Lengyel Tibor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.