Adó-mány

Az szja-t fizetők fele szokta felajánlani adójának egy százalékát

A személyi jövedelemadót (szja) fizető mintegy négy és félmillió állampolgárnak nagyjából csak a fele ajánlja fel évek óta adójának egy százalékát, pedig ez a pénz leggyakrabban gyermekek gyógyítását és állatmenhelyek működését szolgálja.

2016.01.30 01:30MTI

Aki személyijövedelemadó-bevallást nyújt be az adóhivatalnak, egyúttal rendelkezhet arról, hogy adójának 1+1 százalékával civil szervezetet, egyházat, illetve a Nemzeti Tehetség Programot támogatja.

Az szja 1+1 százalékáról az előző évekhez hasonlóan május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül, így a bevallási nyilatkozatot választóknak is lehetőségük van erre.

Akik már benyújtották a bevallásukat vagy munkáltatójuknál X jelet tettek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) bízták meg a bevallás elkészítésével, de még egyetlen szervezetet sem jelöltek meg kedvezményezettként, nem maradtak le semmiről, az 1+1 százalékról ugyanis rendelkezni lehet a bevallástól függetlenül.

A NAV honlapján valamennyi támogatható szervezet, annak adószáma, illetve technikai száma is megtalálható. Felajánlásokat kizárólag a listán szereplők kaphatnak, vagyis azok a szervezetek, amelyek szeptemberig regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek a támogatás feltételeinek.

Azok az adóforintok, amelyekről nem rendelkeznek az adózók, a költségvetésben maradnak - figyelmeztet közleményében az adóhatóság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.