Kevesebb bürokrácia

Parlament előtt az ügyfélbarát adóhivatalról szóló törvénytervezet

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) benyújtotta hétfőn az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet, egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat.

2015.11.30 13:36MTI

A tájékoztatás szerint a változások között szerepel egyebek között, hogy 2016-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul. A felső szinten helyezkedik el a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok.

Megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága, amelyek munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítás munkáját segítik majd. Az NGM szerint a megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is, az új szervezeti struktúra pedig garantálja a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést.

A törvénytervezet szerint 2016-tól a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a Fellebbviteli Igazgatóság szakemberei bírálják el.

A NAV vezetésének - amelyet a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára lát majd el - a Nemzetgazdasági Minisztériumba integrálásával előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca - vélekedett a szaktárca.

Mint írták, a minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam alkalmazza. Szakértői vizsgálatok szerint az ilyen típusú felépítés az adózók kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.