Fejcsere

Vida Ildikó hétfőtől már nem NAV-elnök

Megszűnik Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének jogviszonya hétfőn, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt.

2015.07.20 15:45MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM közleménye szerint Vida Ildikó május 20-án benyújtotta lemondását a NAV elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap.

A lemondásról szóló közlemény szerint a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, az egyensúly megteremtése után tartós növekedési pályára állt, a cél már nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés ütemének erősítése. Az új gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség - közölte az NGM, hozzátéve, hogy az új elnök kinevezésére az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után kerül sor.

Az NGM tájékoztatása szerint az adózás rendjének megújításáról szóló terveket az Államreform Bizottság már több alkalommal tárgyalta. A kormány a jelenleginél feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez.

A minisztérium felidézte: a Vida Ildikó vezette NAV komoly szerepet vállalt az államháztartási egyensúly megteremtésében. A 2010-ben kinevezett elnök sikeresen vonta össze az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalt, illetve a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát.

Vezetése alatt az elmúlt években jelentősen nőttek az adóbevételek, jelentősen csökkent a feketegazdaság aránya. Új ellenőrzési eszközök indultak el, többek között az online pénztárgépek kiskereskedelmi használata, valamint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer).

A NAV munkatársainak munkája jelentős mértékben hozzájárult az államháztartás stabilitásának megteremtéséhez - hangsúlyozta az NGM.

A tárca közleményében megköszönte Vida Ildikónak elnöki feladatai ellátását, további munkájához sok sikert kívánt.

NAV - Origo - Varga: Vida Ildikó jelezte lemondási szándékát

Az elmúlt hetekben a nemzetgazdasági miniszter többször beszélt Vida Ildikóval, aki a találkozókon jelezte lemondási szándékát, de a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) korábbi vezetője konkrét időpontról nem beszélt - mondta Varga Mihály az Origónak. A miniszterelnök joga az új NAV-elnök kinevezése, a tárcavezető így azt nem tudta megmondani, mikor lesz új elnöke az adóhatóságnak.

A portál hétfői cikkében arról írt: a nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint a hatályos jogszabályoknak megfelelően Vida Ildikónak a miniszterelnöknél kellett jeleznie a lemondását, és neki kellett mérlegelnie, hogy azt elfogadja-e. A miniszter feladata a hivatalban lévő elnökkel való közös munka eredményes végrehajtása, ameddig a hivatali ideje tart - jelezte.

Varga Mihály elmondta: Orbán Viktorral is többször beszélt a NAV strukturális átalakításáról, de Vida Ildikó távozásának konkrét időpontjáról nem volt szó. A kormányfő is egyetértett azzal, hogy a NAV új struktúrájához új emberre van szükség, ami nyilván a mostani döntésében is szerepet játszott.

A nemzetgazdasági miniszter eredményesnek nevezte a NAV elmúlt időszakban végzett tevékenységét, rámutatva: eredményesen befejeződött az adóhivatal és a vám- és pénzügyőrség összevonása, növekedtek az adóbevételek, és ezzel párhuzamosan csökkent a feketegazdaság aránya is. A mostani helyzetben megvan a lehetőség arra, hogy az átalakításokat követően még hatékonyabban működjön a szervezet - tette hozzá.

Varga Mihály szólt arról, hogy a kitiltási ügynek nem volt közvetlen köze a mostani helyzethez, mivel az akkori vádakról bebizonyosodott, hogy semmi alapjuk nem volt. A Nemzetgazdasági Minisztérium kivizsgáltatta az ügyet, és semmi visszaélésre utaló döntést nem talált - mondta a tárcavezető.

Volt szó a Vida Ildikó által említett életpályamodellről, de a miniszterelnök is úgy látta, hogy azt csak a strukturális átalakításokat követően, a szervezet megújítása, a szükséges létszám meghatározása után lehet bevezetni - jelezte a miniszter. Az új NAV-elnök kinevezése a miniszterelnök joga, így pontos időpontot nem tudott mondani Varga Mihály, mikor lesz új elnöke az adóhatóságnak - olvasható a portálon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.