NGM

Jobban adóztunk, mint tavaly

A központi költségvetés május végi halmozott bevételei közel 53 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakit, a növekedés főként a magasabb adóbevételeknek köszönhető.

2015.06.22 15:08MTI

Az előzetes számokkal megegyező részletes adatokat tett közzé honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. május végi hiánya 511,1 milliárd forint volt, szemben a 2014. május végi 681,7 milliárd forintos deficittel. Az első öt havi hiányon belül a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az államháztartás központi alrendszerének első öt havi hiánya 58,25 százaléka az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak.

A májusi többlet 98,7 milliárd forintot tett ki, míg 2014 ötödik hónapjában az államháztartás központi alrendszerének szufficitje 269,4 milliárd forint volt. A két év azonos hónapja közti különbség elsősorban az uniós források eltérő alakulásából fakad. A fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételei közel 70 milliárd forinttal maradtak el az előző évi május havi bevételektől, amely az évenként változó elszámolások különbségéből ered. A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai viszont mintegy 140 milliárd forinttal haladták meg az előző évi kiadásokat a felfutó kifizetéseknek köszönhetően.

A tavalyi és az idei május végi egyenlegek eltérő alakulásában egyrészt a gazdaság folyamatos növekedése miatti idei magasabb adóbevételek (általános forgalmi adó, jövedéki adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó és járulékok, illetékbefizetések), másrészt a kedvezőbb kamategyenleg játszott szerepet. A nagyobb bevételek a magasabb bérkiáramlás miatti befizetésnövekedéseknek, valamint az adófizetési morál javítása érdekében hozott intézkedések sikerének köszönhetők.

A tárca felhívja a figyelmet arra, hogy a 2015. évben is - hasonlóan az elmúlt évekhez - a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása nem időarányos, hiszen az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. Az uniós módszertan szerinti 2015. évi hiánycél nem változik, az továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka.

A központi költségvetés május végi halmozott bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 53 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak, míg kiadásai mintegy 176 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az elmúlt év azonos időszakinál. A két év összehasonlítását befolyásolta az a tény is, hogy tavaly május végéig 68,6 milliárd forint törlesztési célú támogatást fizettek ki a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében.

A nettó kamatkiadások 304,3 milliárd forintot tettek ki az első öt hónapban, így összességében 108,6 milliárd forinttal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, amely a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

A bevételek alakulásánál az NGM kifejti, hogy január-májusban a költségvetésnek 2190,2 milliárd forint bruttó általános forgalmi adó (áfa) bevétele keletkezett, ami 150,3 milliárd forinttal (7,4 százalékkal) múlta felül az előző év azonos időszakit.

A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első öt hónapjában 706,5 milliárd forint volt, amely a 748,4 milliárd forintos bruttó befizetés és a 41,9 milliárd forintos kiutalás egyenlegeként képződött. Ez a bevétel 33,5 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első öt hónapjában 363,3 milliárd forintot tett ki, amely az egy évvel korábbi összegnél 25,9 milliárd forinttal, 7,7 százalékkal magasabb. Az üzemanyagok esetében 211,3 milliárd forint jövedékiadó-bevétel keletkezett, amely 22,7 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakinál.

Társasági adóból a központi költségvetésben az év első öt hónapjában 146,9 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 6 milliárd forinttal (3,9 százalékkal) maradt el az előző év azonos időszakának értékétől.

A pénzügyi tranzakciós illeték mérlegsoron a költségvetésnek az év első öt hónapjában 92,9 milliárd forint bevétele keletkezett, amely az előző év azonos időszakától 27,3 milliárd forinttal maradt el. Az alacsonyabb teljesülés hátterében a kincstár befizetéseinek csökkenése áll, melyet részben kompenzált a pénzforgalmi szolgáltatók magasabb befizetése.

2015 első öt hónapjában a központi költségvetési szervek bevételei összesen 610,8 milliárd forintot tettek ki, amely 2,4 százalékkal alacsonyabb a 2014. január-május havi bevételnél (626,1 milliárd forint).

A költségvetési szervek kiadásai 2015. január-május hónapban 1579,8 milliárd forintot tettek ki, amely 2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában teljesült kiadásoktól (1611,3 milliárd forint). Az intézmények tárgyhavi teljesítéséből 966,9 milliárd forint a személyi juttatásokra, szociális hozzájárulási adóra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg.

A központi költségvetés adóssága május végéig 819,1 milliárd forinttal nőtt, a forintadósság május végéig 756 milliárd forinttal nőtt, és 15 368,1 milliárd forintot ért el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.