Záp

NAV: öt tonna szlovákiai tojást semmisítettek meg

A szállítmány ekáer-számmal nem rendelkezett, ráadásul a címzett magyar cég már 2009-ben megszűnt.

2015.05.14 10:18MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoportjának munkatársai egy öt tonna, mintegy 80 ezer tojást szállító teherautót ellenőriztek Rajka térségében, a szállítmány ekáer-számmal nem rendelkezett, ráadásul a címzett magyar cég már 2009-ben megszűnt, a tojásokat megsemmisítették - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A NAV járőrei a helyszínen megállapították, hogy a kockázatosnak minősülő tojásszállítmányhoz nem kértek ekáer-számot, ezért azonnal értesítették a győri ekáer-ügyeletet a címzett magyar cég kockázatelemzése céljából. A szlovák sofőr addig válaszolt tört magyarsággal a járőrök kérdéseire, míg nem vált számára világossá, hogy a tojásokat nem szállíthatja a megadott címre, ekkor hosszas telefonálásba kezdett és nem adott további érdemi információt.

Az ekáer-ügyelet megállapította, hogy a vevő egy 2009 májusában megszűnt cég, a szállítmány tulajdonosaként senki nem jelentkezett, így az, hogy ki várta ténylegesen az árut, eddig nem derült ki. A NAV értesítette a kormányhivatalt, amelynek helyszínre érkező munkatársai a meleg időjárás ellenére hűtés nélkül szállított tojásokat élelmiszerlánc-biztonsági szempontból hibás terméknek minősítették és megállapították, hogy ismeretlen eredetűek, ezért az igazolatlan szállítmányt megsemmisítették.

Közleményében a NAV hangsúlyozza: ismét bebizonyosodott, hogy az ekáer hatékony eszköze az emberi fogyasztásra veszélyes vagy alkalmatlan élelmiszerszállítmányok kiszűrésének és az adócsalások elleni küzdelemnek. A folyamatos ekáer-ellenőrzéseknek köszönhetően csökken az igazolatlan eredetű áru mennyisége a magyar piacon, ezáltal a rendszer védi a fogyasztókat és védelmet nyújt a tisztességes gazdálkodóknak is azzal, hogy kiszorítja az ügyeskedőket, a fiktív fuvarokkal manipulálókat, akik tisztességtelenül próbálnak piaci előnyre szert tenni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.