Adó

Szja-bevallás: a többség az utolsó pillanatig kivár

Idén is sokan az utolsó napokra hagyják az szja-bevallás elkészítését, május 10-ig mintegy 1,7 millió érkezett az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is közel 4,5 milliót vár.

2015.05.14 07:16MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: május 10-ig 1 727 408 személyi jövedelemadó bevallás érkezett, ebből 580 818 elektronikusan, 906 492 internetes kitöltővel elkészítve, de papírra nyomtatva, 240 098 pedig papír formátumban (kézzel kitöltve).

Az adóhatóság 2013-ra vonatkozóan összesen 4 494 661 személyijövedelemadó-bevallást dolgozott fel 2014. augusztus 10-ig, és a 2014-es adóévre vonatkozóan is hasonló nagyságrendű bevallásra számít.

Idén is sok a hiba a bevallásokban. Érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot, mert nemcsak segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, hanem bizonyos adatokat elegendő egyszer beírni és a program önállóan számol. A hibák közül a program pirossal jelöli a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen.

Az szja-bevallások jellemző hibái: hiányzik az aláírás; a főlapon téves a helyesbítés, önellenőrzés jelölése; nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni); visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nincs feltüntetve sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím; hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál; nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét; nem, vagy nem megfelelően töltik ki az eltartottakra vonatkozó lapot; a 2014-ben megszületett gyermek esetén nem töltik ki a várandósságról szóló nyilatkozatot; a kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel; üres a bevallás (a "söralátét-bevallás" nyomtatványánál tipikus hiba).

A családi kedvezmény kitöltésekor nagy körültekintéssel kell eljárni. Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy nem a megfelelő összeget vette igénybe, akkor a többletet vissza kell fizetni, sőt 12 százalékos bírsággal is számolni kell. Ha valakinek a családjában év közben változás volt - például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak vagy született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, akkor a pontos számítás és kitöltés az adózóra hárul - figyelmeztet a NAV.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.