Órák, borotvák

Hamis árukkal teli raktárra bukkant a NAV

Több tízezer hamis karórát és borotvapengét talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Budapesten, a Ganz-telep egyik raktárában.

2015.05.09 08:01Havariapress

A józsefvárosi raktárkomplexumban tartott ellenőrzés sor?n bukkantak rá a pénzügyőrök a rakt?rra, amelyben iparjogvédelmi oltalom alatt álló felirattal, illetve figurával (Patek Philippe, Rolex, Police, Hello Kitty, Hannah Montana) ellátott, 29 ezer 500 darab karórát, 20 ezer borotvapengét (Gillette) és 96 fejhallgatót (Beats by Dr.Dre) tároltak.

A helyszínen tartózkodó egyik alkalmazott telefonon felhívta a raktár üzemeltetőjét, aki azonban letagadta, hogy neki köze lenne a raktárhoz, tagadra, hogy köze lenne az árukhoz és azok eredetét sem tudta igazolni.

Az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy a termékek illetve az azokon található feliratok illetve figurák az eredeti világmárkák silány minőségű utánzatai, hamisítványok, melyek értéke mindösszesen 228 millió forint.

Ugyanebben az időben, egy kőbányai raktárbázis területén tartott ellenőrzéskor egy nyitott ajtajú, kartondobozokkal megrakott kisteherautóra lettek figyelmesek a pénzügyőrök.

A gépjármű csomagterének átvizsgálásakor előkerült 228 pár Nike Air Max formatervezési mintaoltalom alatt álló, összessen több mint kétmillió forint értékű hamis sportcipő, amelyek tulajdonjogát sem a teherautó sofőrje, sem a vele utazó két személy nem ismerte el.

A pénzügyőrök mindkét esetben lefoglalták a hamis árucikkeket, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.