12 embert elfogtak

Munkaerő-közvetítőkre csapott le a NAV

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy éven belül a második munkaerő-kölcsönző cégláncolatot számolták fel. A költségvetést félmilliárd forintos nagyságrendben megkárosító, vagyonőri és munkaerő-kölcsönzési tevékenységgel foglalkozó, 12 baranyai társaságból álló láncolat irányítóit és segítőit a pénzügyi nyomozók elfogták.

2015.05.04 09:37Havariapress

A több hónapos előkészítő munka eredményeként, négy megyében negyven helyszínen csaptak le a pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, adórevizorok, informatikus szakemberek és a Terror Elhárítási Központ kommandósai az adóminimalizáló szervezet tagjaira. Ahogy a korábban lefülelt elkövetői körnél, úgy ennél a bűnszervezetnél is fő cél a munkavállalók után fizetendő adók és járulékok, valamint az általuk nyújtott szolgáltatás után keletkező áfafizetési kötelezettség elkerülése volt.

A gyanú szerint a láncolat elején három őrző-védő cég a munkákat szabályos alvállalkozói szerződések alapján vállalta el. A munkát azonban nem saját alkalmazottakkal végezték, hanem erre a célra további kilenc alvállalkozó céget alapítottak.

Bár ezek a gazdasági társaságok tevékenységük után bevételeiket bevallották, ám adót fizetni nem szándékoztak. A láncolatban lévő haszonhúzó munkaerő-kölcsönző cégek fiktív munkaerő-közvetítésről szóló szerződések alapján csökkentették adófizetési kötelezettségüket, járulékot pedig nem fizettek.

Ezeket a bukócégeket és bankszámláikat félévente váltották, azok valós munkaerő-kölcsönzéssel nem is foglalkoztak. A bevált módszer szerint az így szerzett haszonnak egy részét nettó munkabérként megkapták az alkalmazottak, míg másik részét készpénzben felvették, és a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozó cégek vezetői között szétosztották.

A pénzügyi nyomozók az akció során mintegy háromszáz millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingó és ingatlan vagyontárgyakat, üzletrészeket, továbbá huszonegy bankszámlát is befagyasztottak.

Az akcióban gyanúsítottként kihallgatott tizennégy személy közül nyolcat őrizetbe vettek, öten közülük már előzetes letartóztatásban vannak. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntetési tétele, a bűnszervezetben történő elkövetés miatt akár húsz évig terjedő börtönbüntetés is lehet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.