Lefoglalták

15 ezer doboz csempészett cigaretta egy magyar kamionban Pécsett

A pénzügyőrök a Debrecenből Olaszországba tartó jármű rakományát az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggésben vizsgálták át.

2015.02.26 09:15MTI

Tizenötezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak pénzügyőrök egy magyar kamionban - tájékoztatta a NAV Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse az MTI-t csütörtökön.

Bus Szilvia közleménye szerint a pénzügyőrök a Debrecenből Olaszországba tartó jármű rakományát az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggésben vizsgálták át.

A kamion gumiabroncsokat és ólomzárral lezárt, mérőórával felszerelt faládákat szállított. A sofőr azt mondta, hogy az utóbbiakban műszerek találhatók, de a felnyitásukkor kiderült, hogy cigarettát rejtenek - írta.

Hozzátette, hogy a NAV pénzügyi nyomozói a 15 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, és költségvetési csalás gyanújával büntetőeljárást indítottak. Ezzel egyidejűleg jövedéki eljárás is indult, amelyben a bírság összege meghaladhatja a 17 millió forintot.

A mostani ellenőrzéskor is bebizonyosodott, hogy az útdíj-rendszerrel online kapcsolatban álló informatikai rendszer, az ekáer alkalmas a visszaélések felderítésére és megakadályozására - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.