Igénybe vették

Közel 40 milliárd forint került haza az adóamnesztiának köszönhetően

Az adóamnesztia keretében kidolgozott konstrukció lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forint származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság.

2015.01.20 10:20MTI

Tavaly 610 stabilitási megtakarítási számlát (smsz) nyitottak az adóamnesztia lehetőségét igénybe vevők, és összesen 37 milliárd 877,3 millió forintot fizettek be - írja a Napi Gazdaság keddi számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján.

A lap írása szerint az adatokból kiderül, hogy átlagosan 62 millió forint landolt a számlákon.

Az adóamnesztia keretében kidolgozott konstrukció lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forint származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság. A bankoknak van ugyan adatszolgáltatási kötelezettségük, ám ez a számlatulajdonos azonosítása nélkül történik. A megtakarítási számla egyik vonzereje az idősávos adókulcs: ha valaki az első három évben kiveszi pénzét a számláról, a kamatadó kétszeresét fizeti, ezt követően a kulcs a harmadik és a negyedik évben megegyezik az adott évre vonatkozó kamatadó mértékével, ami jelenleg 16 százalék.

Amennyiben a kifizetés a negyedik vagy az ötödik évben történik, már csak 8 százalékkal kell adózni, az ötödik évtől pedig az összeg adómentessé válik, sőt a mindenkori állampapírhozamokkal kamatozik - írja a Napi Gazdaság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.