Fontos határidők közelegnek az adózásban

Bevallások: nyakunkon az újabb határidők!

Figyeljen oda az adózási határidőkre, hiszen idén több változás is van!

2015.01.17 19:08ma.hu

Január 31-ig minden munkavállalónak meg kell kapnia az előző évi jövedelméről szóló igazolást. E nélkül ugyanis nem tud adóbevallást készíteni, pedig lassan arra is fel kell készülni, már csak azért is, mert tavalyhoz képest történtek változások, alaposan oda kell figyelni! A Kossuth Rádió Napközben című műsora a 2015-ös adóbevallással kapcsolatos legfontosabb határidőket gyűjtötte össze.

Dr. Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője a műsorban elmondta: február 2-áig lehet kérni a munkáltatói adó-megállapítást, tehát a munkavállalók eddig a dátumig nyilatkozhatnak a munkáltatójuk felé, hogy élnek ezzel a lehetőséggel. A második dátum február 16. - eddig lehet eljuttatni elektronikus úton vagy személyesen a 1453NY jelű nyilatkozatot a NAV-nak, amelyben a magánszemélyek kérhetik az adóhivatal közreműködését az egyszerűsített bevallásuk elkészítésében. A hivatal által elkészített egyszerűsített bevallást a magánszemélyek április 30. után kapják meg, s ezt le kell ellenőrizniük. Amennyiben elfogadják a benne foglaltakat, nem kell visszaküldeniük az adóhatóságnak, ha azonban javítanivalót találnak benne, május 20-ig a javított bevallást vissza kell küldeniük.

A február 25-i határidőre az egyéni vállalkozók, az áfafizetésre kötelezett őstermelők, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek, valamint az eva és kata hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók figyeljenek, hangsúlyozta a szóvivő. Az ő esetükben ez a 1453-as számú személyi jövedelemadó bevallás benyújtási határideje.

Dr. Kiss Péter András kiemelte: a legfontosabb dátum a május 20., amely a magánszemélyekre vonatkozik. Eddig kell benyújtaniuk a NAV felé a 1453-as számú személyi jövedelemadó bevallásukat, valamint választhatják a „söralátét bevallást” is, amelynek szintén május 20. a beadási dátuma. A „söralátét bevallás” a legegyszerűbben kitölthető bevallás, általában azok választhatják, akik egy munkahelyről kapják a fizetésüket. Ebben néhány személyes adat mellett csupán pár adatot kell feltüntetni, mondta az adóhatóság szóvivője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Matyóka Zoltán adószakértő, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke a műsorban az elektronikus adatkitöltést javasolta az adózóknak, amelyet a www.magyarorszag.hu oldalon lehet megtenni. Ezen nagyon kényelmes és jó az adóbevallás elkészítése, hiszen a program megmutatja, ha hibákat vétünk, tette hozzá az adószakértő.

Matyóka Zoltán az adóbevallás során vétett tipikus hibák között említette, hogy az adózók nem írják alá a bevallást, vagy hogy a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott jövedelmeket és kedvezményeket nem jól adják össze, de az is gyakori hiba szokott lenni, hogy valamilyen jövedelmet rossz sorba írnak.

Az adószakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerzett jövedelmeinkről kapott igazolásokat is ellenőrizzük, hogy biztosan a valós jövedelmünket tartalmazza-e.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.