Áfacsalás

Kávéval üzletelő bűnszervezet - vádemelést javasol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 emberrel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek.

2015.01.15 09:36MTI

Barnáné Horváth Melinda, a NAV regionális bűnügyi igazgatóság sajtóreferense közölte, a nyomozók a Csongrád megyei és Közép-magyarországi adóellenőrökkel együttműködve egy 18 főből álló bűnszervezet tevékenységét szakították meg 2012 decemberében.

A gyanú szerint a szervezet két nagy forgalmú Csongrád megyei cég nevében színleg Szlovákiába adott el főként kávét, de emellett csokoládét, gumicukrot, nyalókát és étolajat is. A szlovák cég papíron egy ciprusi vállalkozásnak számlázta tovább készletét. A látszat kedvéért az árut ugyan kiszállították Szlovákiába, de onnan rövid időn belül Ciprus helyett Budapest környéki telepekre visszavitték. Ezt követően egy számlázási láncolaton keresztül a szállítmányok ismét bekerültek a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózatba. A körbeforgatott áru mozgásáról kiállított fiktív számlák alapján több mint 860 millió forint áfát csaltak el - tudatta a százados.

Felmerült annak gyanúja, hogy a bűnszervezet munkáját egy pénzintézet fiókvezetője is segítette. Tőle a bűnszervezet vezetője rendelt készpénzfelvételt és kért banki információkat a szervezethez tartozó olyan cégek nevében is, amelyekhez neki papíron semmi köze nem volt. A banki műveletek után a fiókvezető jutalékot kapott - közölte a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók készpénzt, bankszámlákat, ingatlanokat, és járműveket vettek zár alá, továbbá 130 millió forint áfa kiutalását akadályozták meg, így az okozott kár megtérülhet - tette hozzá.

A bűnszervezet tagjaival szemben költségvetési csalás, a bankfiók vezetőjével szemben pedig gazdasági titok megsértése miatt javasolnak vádemelést a nyomozók - tudatta Barnáné Horváth Melinda.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.