A hazai multiknál

Az adótanácsadás a legnépszerűbb külsős szolgáltatás

A Magyarországon tevékenykedő multik mintegy kétharmada veszi igénybe külsős tanácsadók segítségét, a legnépszerűbb az adótanácsadás, amiről jellemzően a helyi menedzsment dönt.

2014.12.02 16:40MTI

Könyvvizsgálót jellemzően az anyavállalat választ; a kisebb cégeknél pedig nagyobb a helyi vezetés szabadsága a kutatás tanúsága szerint. A Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, valamint a GfK piackutató közös felmérésének célcsoportját a legalább 50 százalékos külföldi érdekeltségű és évi 1 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok ügyvezetői, gazdasági, pénzügyi igazgatói képezték.

A kritériumoknak mintegy 1000 cég felel meg; 130 interjú készült - ismertette kedden a Mazars sajtótájékoztatóján Bacher János, a GFK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

A felmérésből kiderült, hogy a vizsgált cégek nagy része (81 százalék) teljes külföldi tulajdonban van, 60 százalékuknál nagyobb a külhoni árbevétel, mint a magyar, de csak kevesebb mint 30 százalékuk értékesít jellemzően az anyavállalat vagy kapcsolt vállalatok felé. Az első számú vezető a cégek 75 százalékánál magyar.

A vizsgált cégek kétharmada (63 százalék) legalább egy területen tanácsadóhoz fordul. A külső könyvvizsgálat törvényi kötelezettség, ezért ennek igénybevétele teljes körű a cégek körében. A legmagasabb arányt az adótanácsadás (45 százalék) és a bérszámfejtés (41 százalék) területén mérték. Számviteli és könyvelési tanácsadást a vállalatok 14, míg vállalati tranzakciós tanácsadást 9 százalékuk vett már igénybe.

A partneri kapcsolatok meglehetősen stabilak, például a könyvvizsgálói tevékenység esetén is csak 10 százalék körüli a rendszeresen versenyeztetett beszállítói arány. Az adótanácsadás területén azonban éles a verseny, a cégek hajlamosak több partner szolgáltatását igénybe venni, de még itt is csak az igénybe vevők alig több mint harmadára jellemző, hogy megosztják a feladatokat több – jellemzően két – beszállító között.

Az adótanácsadás és a bérszámfejtés területén a magyarországi leányvállalatok az esetek többségében nem az anyavállalat számára is szolgáltató globális partnerrel szerződnek. A bérszámfejtés esetén több mint 90 százalékban van ráhatása a döntésre a hazai vezetőnek, de tízből nyolc esetben egyenesen a helyi vezetés kompetenciája a szolgáltató kiválasztása.

Az adótanácsadás terén is van beleszólása a helyi menedzsmentnek: kétharmaduk azt állítja, hogy döntési helyzetben van ezen a területen, és további közel 20 százalék véli úgy, hogy befolyással van a döntésre. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy ezek túlnyomó részt olyan tevékenységek, ahol az adott ország jogi, adminisztrációs sajátosságainak ismerete elengedhetetlen.

Teljesen más a helyzet a könyvvizsgálat területén, ahol a válaszadók közel 60 százaléka az anyavállalat könyvvizsgáló szolgáltatójának hazai leányvállalatával áll kapcsolatban.

Ezek a tények a döntéshozatal módjára és helyére is hatással vannak: míg a könyvvizsgálat terén a döntés többnyire anyavállalati, addig az adótanácsadás és bérszámfejtésnél a hazai menedzsment lényegesen nagyobb szabadságot élvez.

Mindazonáltal a magyarországi menedzsment döntési szabadsága a vállalat méretéből és tevékenységéből fakadóan sok sajátosságot mutat. Jellemzően inkább itthon születnek döntések a kisebb, 1-3 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalatok esetében.

Emellett nagyobb döntési szabadsággal rendelkeznek a nem teljesen külföldi tulajdonú cégek itteni vezetői, ugyanez igaz a jellemzően nem az anyavállalat felé értékesítő cégekre is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.