Öröklés

Nem lesz a hagyaték része az értékpapírszámla

Az értékpapírszámlán és az ügyfélszámlán nyilvántartott pénzügyi eszközök nem tartoznak a számlatulajdonos hagyatékába, azokat az általa megjelölt kedvezményezett kapja a számlatulajdonos halálakor.

2014.10.17 16:44MTI

Egyebek mellett ezt tartalmazza az a tőkepiaci szabályokat módosító törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

A számlatulajdonos a számla nyitásakor, vagy pedig annak fennállta alatt bármikor nyilatkozhat a kedvezményezett kijelöléséről. Egy feltételt szab a tervezet: a nyilatkozatot teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.

Akkor teljes bizonyító erejű a magánokirat, ha azt a kiállító maga írta és aláírta, ha nem maga írta, akkor két tanú előtt írta alá, illetve ha az aláírást bíró, közjegyző vagy pedig ügyvéd, jogtanácsos hitelesítette.

Az ügyfélszámlán levő érték tehát nem kerül be a hagyatéki eljárásba.

Egy másik szabály pedig a befektetési vállalkozás végelszámolásához fűz kiegészítést. Amennyiben egy befektetési vállalkozás végelszámolás alá kerül, a hitelezők kielégítésénél nem vehető figyelembe az ügyfeleinek a nála elhelyezett pénzügyi eszköze.

A végelszámoló ezek kiadásáról soron kívül intézkedik és csak a maradék vagyon osztható fel a hitelezők között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.