200 millió

Feketemunkások miatt zárolták a vegyipari cég vagyonát

A Veszprémi Járásbíróság a költségvetési csalással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását elrendelte. Tettéért akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is felelhet.

2014.10.03 09:31Havariapress

Akció keretében csaptak le a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, adórevizorai és pénzügyőrei egy Veszprém megyei vegyipari cégre, ahol a dolgozók évek óta feketén kapták fizetésük jelentős részét. A pénzügyi nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében 200 millió forint értékű vagyont zároltak.

A fő gyanúsított több vegyipari anyagokat gyártó céget is irányított. Bevett gyakorlata szerint a telephelyen dolgozók illetményüket átutalással, míg fekete bérüket és a túlórákért kapott összeget készpénzben, zsebbe kapták. A gyanú szerint a bérek után fizetendő adók és járulékok eltitkolásával 91 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Az akció során a Veszprém megyei telephelyen a megyei adórevizorok foglalkoztatotti ellenőrzést is végeztek. A Katasztrófavédelemi Igazgatóság szakemberei a veszélyes anyagok fuvarozására szolgáló járműveket nézték át, a NAV Szakértői Intézetének vegyvizsgálói pedig mintát vettek az üzemi tartályokból, ugyanis a nyomozók - szakértő bevonásával -a környezetkárosítás gyanúját is vizsgálják.

A nyomozók 10 helyszínen, a cégek székhelyén, telephelyén, a könyvelő irodában, valamint az ügyvezetők lakóhelyén tartottak házkutatásokat. Lefoglalták a könyvelési anyagokat, a fekete kifizetésekhez kapcsolódó iratokat és számítástechnikai adatokat. Közben a dolgozókat tanúként kihallgatták.

A Veszprémi Járásbíróság a költségvetési csalással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását elrendelte. Tettéért akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is felelhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.