Szabolcs-Szatmár megye

Fű alatt: dohányelosztó központot számolt fel a NAV

Illegális vágott dohányt előállító és elosztó hálózatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a nyomozók 71 kilogramm vágott dohányt foglaltak le

2014.09.30 09:58MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/kai4107

Jánvári-Stefán Regina százados, a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta, a nagyhalászi elkövetői kör 2013-tól futárszolgálat segítségével rendszeresen értékesített illegálisan előállított vágott dohányt az ország különböző pontjaira. A hatóságok megvezetésére a csomagok tartalmaként könyvet, munkaruhát vagy különböző egyéb árukat jelöltek meg, a jellegzetes szagot pedig több réteg csomagolóanyaggal próbálták elfedni.

A nyomozás eddigi adatai szerint a címzetti listán több száz vevő szerepelt, akik a kilónkénti 3000-5000 forintos vételárat átutalással egyenlítették ki. A pénzügyi nyomozók az egyik pécsi címzettnél például 44,5 kilogramm vágott dohányt találtak - ismertette a sajtóreferens.

A százados elmondta, a strukturált hálózaton belül hierarchikusan tagozódtak a dohánybiznisz résztvevői. Egyesek a nyers dohány beszerzésével, mások vágással és csomagolással foglalkoztak, míg néhányan magát az értékesítést, azaz a csomagok feladását, átvételét bonyolították.

A már postázott vágott dohány mennyisége meghaladja a nyolc mázsát, ami után több mint 10 millió forint adót nem fizettek be az államkasszába - tette hozzá Jánvári-Stefán Regina.

Az ügyben költségvetési csalás miatt indult nyomozás, az illegális forrásból vásárlók orgazdaság bűntette miatt felelnek tettükért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.