Média

A TV2 is a reklámadó-tervezet visszavonását kéri

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a tavalyi évben a napirendről lekerült tervezet most mindenfajta előzetes egyeztetés, a piac meghatározó szereplőinek megkérdezése nélkül került a parlament elé.

2014.06.02 20:18ma.hu

Különösen aggályosnak tartják, hogy a mai napon benyújtott tervezet a korábbinál is nagyobb terheket róna a médiapiac szereplőire. Amennyiben a törvény elfogadásra kerül, az beláthatatlan következményekkel járna a médiavállalkozások számára, különös tekintettel az adó sávos szerkezete miatt legnagyobb befizetőre, a televíziós szektorra, ezen belül a jelentős mennyiségű helyi tartalmat előállító TV2-re - áll a kereskedelmi televízió hírlevelében.

Miután a tavalyi évben a reklámadó-tervezet lekerült a napirendről, a 100%-ban magyar tulajdonba került TV2 üzleti tervében nem számolt a tervezet által meghatározott különadóval, amely kb. 1,6-1.8 milliárd forint bevételkiesést jelentene. A 2013-ban realizált 10 milliárd forintos veszteség mellett ez a tétel a vállalat működését ellehetetlenítené. Előzetes számításaik szerint a reklámadó összege okozta bevételkiesés csak úgy gazdálkodható ki, ha a TV2 jelentősen csökkentené a magyar nézői igények kielégítését szem előtt tartó, helyi tartalmainak gyártására fordítandó összeget.

Így azon túl, hogy a TV2 számára súlyos következményekkel járna a törvény elfogadása után kialakuló helyzet, a magyar televíziónézők is kárvallottjai lennének annak, hiszen jelentősen csökkenne a költségvetése a csatorna hagyományosan nagyon kedvelt hír- és tájékoztató műsorainak (Tények, Mokka, Napló, Aktív), sőt akár meg is szűnhetnek népszerű, milliókat szórakoztató napi sorozatok, mint pl. a Jóban Rosszban, vagy olyan showműsorok, mint a Sztárban sztár.

Mindez komoly leépítésekkel járna, számos hazai munkahely megszüntetését is maga után vonná. A TV2 a fentiek alapján határozottan arra kéri a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.