Megtiltotta az Ab

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközik a 98 százalékos különadó

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért megtiltotta az alkalmazását az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában.

2014.02.24 19:04MTI
freedigitalphotos.net

A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyik bírája fordult az Ab-hoz azért, mert álláspontja szerint a munka törvénykönyve által meghatározott juttatások után fizetendő 98 százalékos különadó eltúlzott mértékű, sérti az emberi méltósághoz és a tulajdonhoz való jogot, továbbá a különadót rögzítő 2010-es törvény nemzetközi szerződésbe, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezménybe is ütközik.

Az indítvány hivatkozott az alaptörvényben deklarált jogállamiságra is, amelybe a bíró álláspontja szerint "beleértendő egyebek mellett az is, hogy a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok igazságos és társadalmilag elfogadott célt szolgáljanak, azok büntető jellegűek nem lehetnek, kivéve akkor, ha a társadalmi megítélés ezt szükségessé, illetve elfogadhatóvá teszi".

Az Ab a bíró indítványát megalapozottnak találta. Határozatának indokolása szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2013-ban több határozatában is megállapította, hogy a törvényes végkielégítéseknél a törvény szerinti 98 százalékos adómérték az egyezmény tulajdon védelmére vonatkozó részével ellentétes.

Az Ab nem látott okot arra, hogy eltérjen attól a tartalomtól, amelyet a strasbourgi bíróság az egyezmény tulajdon védelmére vonatkozó cikkének adott a különadó mértékével összefüggő döntéseiben.

Az Ab a nemzetközi egyezménybe ütköző jogszabályi rendelkezés alkalmazásának tilalmát rendelte el a folyamatban lévő - korábbi jogviszonyokkal kapcsolatos - bírósági eljárásokban. Miután a vitatott rendelkezés 2013. december 30-ig volt hatályban, megsemmisítéséről nem döntött az Ab.

Az Alkotmánybíróság hivatkozott az alaptörvény azon rendelkezésére, amely szerint Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját, továbbá az alaptörvényben szintén rögzített jogállamiság alkotmányos követelményére.

A testület szerint a vitatott rendelkezés általános alkalmazási tilalmát indokolja az alaptörvény védelme, a jogbiztonság és az eljárásban érintett személy különösen fontos érdeke. Ezért az Ab a hatályon kívül helyezett, de eddig alkalmazandó jogszabályra alkalmazási tilalmat írt elő.

Az Ab határozatához Salamon László alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

A különadót 2010-ben vezették be. Az Országgyűlés múlt év decemberében 2014. január 1-jei hatállyal az addigi 98 százalékról 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett - kétmillió, illetve bizonyos esetekben három és fél millió forint feletti - végkielégítéseket terhelő különadót.

Állami és önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, köztulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak a jogviszonyuk megszüntetése miatt kifizetett összeg kétmillió forint feletti része után, más állami foglalkoztatottaknak a végkielégítésük három és fél millió forinti része után kell megfizetniük a különadót.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.