Sok a változás, de a klasszikusok maradtak

Későn születtek meg az adójogszabályok

Későn születtek meg és szerteágazóak a 2012-es adójogszabály-módosítások.

2011.12.02 15:59MTI

Ezt hangoztatta  Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers magyarországi tanácsadó vállalkozásának cégtársa egy győri sajtótájékoztatón, pénteken.
   
Elmondta: októberben még nem lehetett tudni, milyen szabályok lesznek érvényesek a következő esztendőre, ez pedig igen nagy kihívás elé állította mindazokat, akik jogkövető magatartásra törekszenek.
   
A változások miatt át kell alakítani a bérszámfejtési rendszereket, ugyanakkor számos végrehajtási utasítás ma még nem ismert - említette meg a szakember.
   
Mindezek ellenére nem lehet elmondani, hogy az idei kirívó eset - jegyezte meg, hozzátéve, sok a változás, de a klasszikus adóknál nincsenek módosulások az alapkoncepcióban.
   
Reményének adott hangot, hogy a 2010 és 2011 végi átalakítások után a következő két esztendőben jóval kevesebb ponton alakítják majd át a jogszabályokat.
   
Az adócsomag pozitív üzeneteként értékelte, hogy sok változtatás szól a feketegazdaság visszaszorításáról, számos esetben pedig a jogértelmezést tette könnyebbé. A szakember megemlítette ugyanakkor, hogy sok a szigorítás, sokfajta és jelentős szankciót vezettek be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.